2012. december 17., hétfő

DIY fürdős játék fillérekből

Az ötlet végre saját, csak egy kis inspiráció kellett hozzá. A lányok tavaly karácsonyra kaptak egy fürdős építő játékot - amit egyébként szintén ajánlok mindenkinek, mert nagyon jópofa, ITT megvásárolható - és egy pár hete Zorkám rájött, hogy ha bevizezi a kockákat, azok feltapadnak a csempére és így gyakorlatilag egy fali képet lehet készíteni a fürdőkádban. A kép részeit természetesen egy mozdulattal, nyom nélkül el lehet távolítani a csempéről, amúgy maguktól is leesnek pár óra elteltével, ha teljesen megszáradnak. Mióta Zorka kitalálta ezt az új játékot, megy a veszekedés a kádban, hogy kinek mennyi kocka jut. No innen jött az ötlet. Kipróbáltam és működik ez dekorgumival is! Szuper! Vettem pár ív, különböző színű dekorgumit, meg Hobbi kontúrfestéket a dekoráláshoz. A dekorgumiból kivágtam betűket, hogy ki tudják rakni a nevüket a csajok, és vágtam ki királylányokat, királyfikat, fákat, várat, sárkányt, lovat, hogy akár egy mesét is el lehessen játszani. Gyorsan csináltam az unokaöcséimnek is neveket és pár kisautót fákkal, meg stop táblákkal, így csak lett nekik is filléres, de saját készítésű karácsonyi ajándék, amit ráadásul szerintem még élvezni is fognak. És íme a képek:




Hát igen, a festés hagy némi kívánnivalót maga után (nem tudom miért, de én és a festék olyan, de olyan távol állunk egymástól - kivéve, ha bútorról van szó és nem dekorálásról), de tőlem ennyi telik, és a célnak így is megfelel! :-)
Zorka szerint meg amúgy is gyönyörűen rajzolok - bár ezt nem fogja tudni, hogy én csináltam - de majdnem úgy, mint AZ ANITA. :-)

Egyébként sok mindenre jó még a dekorgumi. Én például betűnyomdát készítettem még belőle - kivágtam belőle betűket és parafadugóra ragasztottam őket, hogy a kezem ne legyen tiszta tinta. Ezzel nyomtattam rá az ajándékokra a neveket, így sima drapp csomagolópapírral és piros-fehér madzaggal tettem egyedivé idén a csomagokat! 


2012. december 11., kedd

Antik hintaló projekt

Már régóta szerettem volna a lányoknak (azt hiszem már több bejegyzés is kezdődik így, de még fog is, mert annyi mindent szeretnék) hintalovat. A nagyok már valamelyest kinőttek belőle, de Lilinek teljesen aktuális, már bele tud ülni egyedül és imád hintázni a hintaszékben is - csak volt már, hogy onnan kiesett, így az azért nem biztonságos neki.
Szóval vettem egy 100 éves hintalovat a Vaterán 2300ft-ért. Az állapota.... hát szerkezetileg stabil, de kopott, foltos, szóval nem volt valami szép. Így nézett ki:



Lecsiszoltam hát a szuper gépemmel, majd lefestettem a szokásos IKEA fehér páccal. Ezután már így nézett ki:


Varrtam bele egy kis párnát közben, hogy kényelmes is legyen benne ülni, amit tépőzárral rögzítettem bele - öntapadósat vettem, aminek az egyik oldalát a fához ragasztottam, másik oldalát a párnára varrtam.
Eközben jött a képbe, az én Anita sógornőm, aki visszafestette a lovacska arcát és sörényét, a nyerget és a patákat - erre én nem vállalkoztam, mert ez azért nekem már művészet. :-)

Iyen lett a végeredmény:






Vettem hozzá egy bőr szíjat is, az a kantár. Remélem sikere lesz!

2012. december 10., hétfő

Licu féle 10 perces bögrés mákos süti

Ez a süti tényleg 10 perc alatt készül el - plusz a kb. 20 perc sütés természetesen, de de a tészta elkészítése a mosogatással és elpakolással együtt tényleg nem több 10 percnél. Maga a süti egy könnyű tésztájú, nagyon finom süti, nekem kifejezetten téli/karácsonyi a mák miatt, de lehet dióval vagy kakaóval is csinálni és akkor egész évben jó. :-)

Hozzávalók:

- 1 tojás
- 1 bögre cukor
- 1 bögre darált mák
- 1 bögre liszt
- 1 bögre tej
- 1 zacskó sütőpor
- kis fahéj
- 10 dkg margarin

Az egészet összekeverjük és kikent tepsibe tesszük.


Kb. 170-180 fokon kb. 20 percig sütjük - én úgy szoktam ellenőrizni, hogy beleszúrok egy villát és ha már nem ragad rá semmi, akkor jó.

A tetejét megszórjuk porcukorral és kész is.





Ha diós, akkor egy bögre darált dió, ha kakaós, akkor fél bögre kakaópor kell hozzá.

2012. december 1., szombat

Készüljünk a karácsonyra 5. - Az adventi naptárak

December első napja van, köszönt és minden jót kíván....
Így éppen hogy, de kész lettem az adventi zsákocskákkal. A készítést már leírtam, és 90%-os készültségi fokban voltak már kb. 1 hónapja, csak a szalagokat kellett belefűzni - persze mikor máskor, mint tegnap éjjel. Az ajándékokat a héten beszereztem és belepakoltam a zsákokba. Lilinél viszonylag egyszerű dolgom volt, mert neki vettem mini Milka csokikat és minden napra egyet kapott - kivéve december 6, mert arra a napra mindenkinek egy mini csoki Mikulás jutott. Íme egy kis ízelítő, hogy a nagyoknak miket pakoltam:
- nyomda (6db volt 290 Ft a KIK-ben, és ezzel három nap megoldódott)
- színező - neteről ingyen letölthető, én innen szedtem, van jó sok és kategóriákra van osztva: http://www.veresiovisok.hu/nyomtathato-szinezk.html - ezzel szintén három nap megoldódott
- színes jegyzettömb - négy adag volt, négy színnel, 119 Ft, ezzel két nap oldódott meg
- Kinder tejszelet
- Verbena csipkebogyós cukorka
- hajcsat
- hajgumi
- szájfény
- nyalóka
Igyekeztem minden napra úgy válogatni, hogy ne haladjam meg gyerekenként a 100 Ft-ot, hiszen az három gyereknél már 7200 Ft lett volna összesen.
A szalagot a OBI-ban vettem végül és azért praktikus, mert fém szál van benne, így hajlítható, nem kellet csomózgatni az ágakra, csak ráhajlítottam.

És a zsákok elhelyezésére három alternatíva képekben:






Apának is csináltam egy adventi naptárt, csak eddig nem írtam róla, nehogy véletlen elolvassa. Neki kis cetlikre felosztottam egy rövid történetet Neil Gaiman-től, akinek egyébként is szereti az írásait, és karácsonyra fog összeállni a történet. Internetről töltöttem le nyomtatható matricákat, ezeket ráragasztottam a cetlik másik oldalára. Egy papírtörlő gurigáját bevontam kötözőszalaggal, hogy mutatós legyen és szintén kötöző szalag segítségével felfüggesztgettem a kártyákat. Apa pedig nagyon boldog volt, hogy még rá is gondoltam - először el sem hitte, hogy tényleg a övé. Ráadásul egész jó kis dísze lett a nappalinknak:


2012. november 26., hétfő

Hintaszék projekt

A mi drága apukánk már régóta szeretett volna egy hintaszéket, és én végre találtam egy szép formájút a Vaterán. Gyorsan meg is vettem kis pénzért, és meg is volt a konkrét elképzelésem, hogy milyenre szeretném. Egy ponton mondjuk meginogtam, mert nagyon megtetszett az IKEA-ban a kék színű fa pác és gondoltam nem lenne rossz azzal lefestve és mondjuk szürke kockás párnákkal, de végül biztosra mentünk és maradtunk a fehér pácnál. A párnákhoz kicsit rózsaszínes kockás anyagot választottunk, ettől a végeredmény elég romantikus formát öltött, de azért még apának is megfelel. És következzen a munka képekben:

Ilyen volt mikor megvettük:


Most nem vállaltam be, hogy lecsiszolom magam, egyrészt mert a pálcákat csak kézzel lehet és ahhoz nekem nem elég erős a kezem, másrészt mert egy-két részen meg kellett ragasztani, hogy stabil legyen, így asztalosra bíztam a munkát.

Lecsiszolva csak úgy készült kép, hogy belepróbáltuk a párnákat - amiket csak úgy látatlanban varrtam, míg az asztalos dolgozott, és már nagyon szerettem volna látni, hogy milyen - és Lili rögtön lecsapott rá. Mintha tudná, hogy is kell rendeltetésszerűen használni egy hintaszéket, hozott egy mesekönyvet - tényleg magától - és beleült olvasgatni.


Ezután jött rá a pác, két soron is. Mutatom a különbséget. Első réteggel:


Második réteggel - azért van különbség:


És a végeredmény a párnákkal:


Ahogy ebből a bejegyzésből is látható, szerintem igenis érdemes a régi bútorokra egy kis időt fordítani!

2012. november 22., csütörtök

Licu féle sütőtökös cookie - akár tojásmentesen

Sógornőmtől hallottam ezt a receptet és gyorsan ki is próbáltam, mert Lili már jobban szeret kekszet (vagy ahogy Janka mondja, KESZKET) uzsonnázni. Gondoltam, ha én csinálom, olcsóbb lesz és még tudom is mi van benne!

A hozzávalók:

40 dkg megsütött sütőtök
20 dkg cukor
25 dkg vaj
1 tojás
20 dkg liszt
20 dkg graham liszt
20 dkg zabpehely
10 dkg dió/mogyoró
10 dkg csoki (csokicseppek is lehetnek, vagy durvára vágott étcsoki)
2 ek szódabikarbona
2kk fahéj
pici só
Én kihagytam a dió/mogyoró részt, mert Janka nem szereti, de neki az egész keksz nem nagyon jött be, így legközelebb azt is tehetek bele, Linda pedig már csinálta tojásmentesen is, és azt mondja, úgy is jó, csak egy picit több tök kell bele helyette.

Szóval a hozzávalókat összegyúrjuk - ahogy a képen látszik, nem valami szép látvány - , kiskanállal kupacokat teszünk sütőpapírral borított tepsibe - így már inkább ide se írom, hogy nekem mi jutott eszembe róla - , és kb. 170-180 fokon 20-25 percig sütjük.

Én úgy ellenőriztem, hogy beleszúrtam villát a közepébe, és mikor már nem ragadt rá, akkor kb. jó volt - mivel a csokitól nem nagyon látszott, hogy barna vagy már szétégett. :-)
Jankán kívül mindenkinek nagyon ízlik, nálunk apa, hogy halmozza az élvezeteket egy kis eperlekvárral ette, nekem pedig szuper volt reggel a kávéhoz! Én azzal hibáztam csak, hogy behülyítettem a lányokat, hogy együtt sütünk, amit imádnak, ezt viszont nem igen tudták csinálni, mert gyúrni nem olyan egyszerű egy négy- és egy kétévesnek, és bár a kupacok egy részét ők csinálták, az is csak segítséggel ment, mert nagyon ragadós a tészta!


Itt jegyezném meg, hogy a gyönyörű bögre Bangó Aliz munkája - ajánlom mindenkinek, fantasztikus dolgokat csinál! Ezúton is köszönjük Aliz!

2012. november 21., szerda

Készüljünk a karácsonyra 4. - Adventi koszorú

Elkészültem végre az adventi koszorúval - épp időben, mert már jövő héten gyújtani kell az első gyertyát. Gondolkodtam, hogy mit tegyek még rá, de végül csak két saját készítésű filc karácsonyfával díszítettem - ezekből lesz majd karácsonyfa dísz is, de ez még folyamatban. A kis fák aljába gombostűt szúrtam, így könnyen rá tudtam rögzíteni a hab koszorúra - csak beleszúrtam a habba a tűt.

És a végeredmény:






2012. november 20., kedd

DIY Mikulás zsák

A boltokban kapható Mikulás zsákok egyre rondábbak és ócskábbak meglátásom szerint! Így arra gondoltam, hogy varrok én a lányoknak, az egyedi, lehet nagyobbacska is - hogy pl. Zorkának bele tudja tenni a kopogós néptáncos cipőt a Mikulás - és tartós - elteszem és jövőre előveszem. Vettem az IKEA-ban piros vászon anyagot, azt hiszem 799 Ft-ért méterét és abból ki is jön mindhárom zsák - és még maradt is egy zsáknak való anyag, azt majd másra elhasználom.
Az elkészítés módját most nem részletezném, mert nem egy nagy művészet - varrtam téglalap alakú zsákokat, majd filcből kivágott betűket - a lányok kezdőbetűit - és csillagokat varrtam rá. Egy sima piros-fehér madzaggal kötöttem össze a száját és már kész is van a mű. Megbeszéltük a lányokkal, hogy ezeket rakjuk majd ki az ablakba, nem pedig csizmákat és ha jók voltak, biztosan megrakja a Mikulás ajándékkal.


2012. november 15., csütörtök

IKEA Hack - Fésülködő asztal DIY

Már régóta szerettem volna a lányoknak egy fésülködő asztalt, mert az olyan csajos dolog, és ha már három kicsi lány lakik itt, akkor hasznos is lehet. Zorkának még a nyáron tetszett meg egy ismerősnél, de ott műanyag volt, én meg jobban szeretem a természetes dolgokat. Elkezdtem hát nézelődni és találtam is egy-két igazán szép darabot, de valami horror áron - volt, amelyik 60.000 Ft volt. Így maradt két lehetőségem - vagy veszek egy műanyagot - a gyerek valószínűleg amúgy ugyanúgy örül, csak nekem nem éppen szemet gyönyörködtető - vagy csinálok nekik én egyet. Vajon melyiket választottam? Itt jegyezném meg, hogy egyszer a sógorom kérdezte a sógornőmtől, hogy most akkor azért vesz meg egy játékot, mert szép, vagy mert jó vele játszani??? Érdekes felvetés.
Először azt találtam ki, hogy régi bőröndből csinálom, úgy, hogy ha kinyitja a gyermek, akkor a belsejében van a tükör, bele pedig lehet pakolni. Ez elég biztonságosnak tűnt Lili szempontból - nehéz lett volna kipakolni neki, ha csukva van a bőrönd. El is kezdtem ezt a projektet, de nagy volt a bőrönd és nem is éppen úgy alakult, ahogy én azt elképzeltem - ez amúgy sajnos gyakran megesik velem, hogy kitalálok valamit, és nem olyanra sikerül. No mindegy, a bőröndből varrógép tároló lett, ahogy arról már írtam, illetve laptop asztalka.
Végül megszületett az ötlet. Vettem az IKEA-ban egy Oddvar ülőkét 2290 Ft-ért. Ez kezeletlen fa, így pont megfelelt a célnak. Így néz ki az eredeti:


Én ezt eleve úgy szereltem össze, hogy egy középső merevítő pántot - nevezzük így - kihagytam, hogy oda tudjanak ülni a királylányok. Így: 


Itt jött az, hogy az OBI-ban vágattam két fa lapot, az egyiket "háttámlának", amire majd a tükör kerül, a másikat pedig polcnak alulra (ez egész volt 1190 Ft) - szerintem szinte kiáltott, hogy oda rakjak polcot! :-) El is vittem a hátlapot egy üvegesnek, hogy vágjon rá tükröt és ragassza is rá, ő pedig szegény, merő jóindulatból lelakkozta a natúr fát. Hát itt volt az a pont, mikor küzdöttem a sírógörccsel, meg a hányingerrel egyszerre, mert hogy még kért is plusz 400 Ft-ot a lakkozásért. Így lett a tükör 1200 Ft, de legalább kipróbálhattam a csiszoló gépemet. Szuperül működik, de sajnos teljesen a tükör közelében nem mertem vele csiszolni, mert attól féltem, hogy lecsapja, vagy pattintja a tükröt. Így a tükör köré keretet festettem, de ezt majd később látjátok. 
Fogtam a tükrös fa lapot és két L alakú pánttal és facsavarral rárögzítettem az ülőkére. Így:


 A polcot beragasztottam univerzális ragasztóval és így nézett ki összerakás után (Lili látta, de gondolom ő még nem fogja összerakni a képet): 


Ezután lefestettem két soron IKEA fehér páccal. Ezt egyébként nagyon tudom ajánlani, szuper vele dolgozni, a fa csak úgy issza be és gyönyörű egyenletes lesz a festés. És ráadásul még viszonylag természetes dolog is. 


Vettem pink és narancssárga akril festéket, mert ilyen anyagot láttam és nagyon megtetszett - ilyenre akartam a kiegészítő fiókot, ezt már rég eldöntöttem. Lyukasztóval csináltam sablont - semmit nem bíztam a véletlenre, és ezt jól is tettem, ugyanis sablon nélkül egyenletes széleket festeni számomra lehetetlennek bizonyult - és a lyukas sablon segítségével kipöttyöztem a lábakat, meg az oldalsó részeket: 


Papírra másoltam virágot és csináltam egy nagy virág sablont, majd ezt is ráfestettem - a majdani asztallap sarkára: 



A tükör keretet is úgy csináltam, hogy körberagasztottam úgy, hogy csak egy sávot hagytam szabadon, amit kitöltöttem festékkel, így mikor leszedtem a ragasztócsíkot viszonylag egyenes szélű keret vonalat kaptam. A keret mellé szabad kézzel festettem pár kis virágot - ez volt a maximum, amire mertem vállalkozni, de nem lett olyan nagyon rossz. 

A polcos részre varrtam egy fiókot, a már említett pöttyös anyagból - az aljába karton papírt vágtam, hogy merev legyen, az oldalát meg vatelinnel béleltem. 

Így néz ki készen a mű: 





A tükröt még át kell takarítanom, de mivel most megy a padlásra, nem szántam erre időt. Ezért elnézést kérek! :-)
Remélem nagy sikere lesz! Még lesz hozzá egy kis sámli, amit szintén ilyen színűre lefestek és kipöttyözök, meg varrok rá párnát a pöttyös anyagból - erről a képet majd pótolom, de a sámli még készül. 

2012. november 14., szerda

Készüljünk a karácsonyra 3.

Folytattam a hétvégén a karácsonyi díszek és az adventi koszorú elkészítését. A díszekből már összesen kész van 18 db - 6 angyalka, 6 szívecske és 6 kismadár - és az adventi koszorú is alakul, még két általam készített karácsonyfa hiányzik róla és kész. Nem akarom túlbonyolítani.

A díszek:


Most felakasztottam őket egy faágra, amit Zorkával gyűjtöttünk, így a lakás díszei lettek. Terveim szerint az ágon egyébként az advent zsákokból fog lógni egy adag - a díszeknek még nem találtam ki helyet, lehet hogy egy kosárkában várják majd, hogy a Jézuska feltegye őket a karácsony fára.


Az adventi koszorú most így néz ki:


A gyertyákat rátettem a talpakra, de mivel nem találtam fehér talpat, szalagot ragasztottam a ragasztó pisztollyal az aljára, így nem látszik az arany rész. Vettem pici fa csillag csipeszeket az OBI-ban és azokat is rászerkesztettem.

Elárulom, hogy közben egész jól halad a lovacska és a fésülködő asztal, utóbbiról remélem hétvégén lesznek kész képek is.


2012. november 6., kedd

Olaszos baguette - tojásmentesen!

Bár szerencsére mi nem vagyunk allergiásak, de a kersztfiam is és a kersztlányom is az a tojásra! Így nagyon örültem, mikor ezt a receptet meghallottam anyukámtól és gyorsan ki is próbáltam.

Hozzávalók:

- 5dkg margarin + a tepsi kikenéséhez egy pici
- 3 paradicsom, 4 gerezd fokhagyma, bazsalikom - ez opcionális, mindenki azt tesz bele gyakorlatilag, amit szeretne
- fél élesztő
- 1 tk cukor
- 30 dkg liszt
- egy pici olíva olaj
- víz
- kb. fél evőkanál só

Felfuttatjuk a fél élesztőt kb. egy fél deci cukros (1 tk) vízben. Közben meghámozzuk a paradicsomot és a fokhagymát és feldaraboljuk apró darabokra.



A margarint, a paradicsomot, a fokhagymát és a bazsalikomot elkezdjük összegyúrni a felfuttatott élesztővel, sóval és liszttel. Lisztből pontosan annyi kell, amennyit felvesz - ne ragadjon túlságosan a tészta, de ne is lisztezzük agyon - a hozzávalókhoz leírt mennyiség csak körülbelüli. Ha kész, tegyük be a sütőbe - persze nem a begyújtottba - takarjuk le konyharuhával, és hagyjuk kelni.

Kelés előtt:


Kelés után:



A megkelt tésztából - ha minden jól ment, nagyon laza, puha tésztát kapunk - hosszú kukacokat sodrunk - én úgy csináltam, hogy a kezemet bekentem olíva olajjal, hogy ne ragadjon rá a tészta, bár nem szabad, hogy nagyon ragadós legyen.



A kukacokat vajjal kikent tepsibe tesszük és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük - valójában addig, míg picit megpirul a teteje. Ezt nehéz megállapítani, mert a tészta rózsaszínes a paradicsomtól, de azért látszik, hogy mikor jó - belül puha, kívül ropogós bagettkéket kapunk.
Lehet tálalni mozzarella sajttal és paradicsommal, vagy lehet mártogatni egy kis fokhagymás, bazsalikomos tejfölbe. A tésztát is lehet variálni, valójában azt teszünk bele, amit szeretnénk!

Így nézett ki nálunk:


2012. november 4., vasárnap

Sütőtök krémleves - ahogy Anita csinálja - nagyjából

A mi drága Apánk, annyira régóta könyörgött, hogy csináljak neki sütőtök krémlevest, hogy tegnap végre rászántam magam és a sógornőm receptje alapján - kb. - elkészítettem. Először a Castro Bistro-ban ettünk ilyet - egyébként mindenkinek ajánlom a helyet, hangulatos, jó a konyha és kedves a vezetőség :-) - és ott megszerettük. Az enyém sem lett rossz, de egy kis tökmaggal még fel lehetett volna dobni, csak én nem találtam hirtelen a boltban pucoltan, só nélkül.

A recept:

Egy tököt megpucolunk (Figyelem! Ez NEM női munka, nálunk is ezentúl majd Apa csinálja a kis kezével!) és lereszeljük (szintén Apa feladata lenne ideális esetben).


Egyébként az egyik tállal elég egy 4 tagú család vacsorájához (Lili sóskát evett, így őt nem számolom :-) ). 1-2 fej vörös hagymát megfonnyasztunk egy kis olíva olajon. Én itt tettem rá egy pici sót és egy pici cukrot, mert egyszer valaki azt mondta nekem, hogy ezek együtt jobban kihozzák az ízeket - meg nehogy már még ízesíteni se kelljen! :-)


Majd ráöntjük a tököt és kicsit - csak pár percig - pirítjuk.


Felöntjük vízzel - annyival, hogy épp ellepje - és kb. 20 percig főzzük, hogy a tök megpuhuljon.
Ezután levesszük a tűzről és egy kis tejszínnel összeturmixoljuk. Kész is a mű, szerintem finom - és ami a legfontosabb, Apának is ízlett! :-)


2012. november 3., szombat

Készüljünk a karácsonyra 2. - adventi zsákok és angyalka dísz

Most, hogy volt egy kis időm az őszi szünetben, próbáltam haladni a tennivalókkal - a hintalóhoz és a fésülködő asztalhoz még hozzá sem nyúltam, ez nagyon aggaszt! - és megcsináltam az adventi zsákokat - nincsenek teljesen kész, mert még 48 darabba be kell fűzni a szalagot (10 méter szalagot vettem, de úgy tűnik, kb. 30 méterre lesz szükség) - és elkészültek a karácsonyfára az angyalkák is.

A zsákot úgy varrtam össze, hogy egyik hosszú oldalát visszahajtottam kb. 1-2 cm szélesen és ezt levarrtam. Ezután félbe hajtottam - varrással kifelé természetesen - és levarrtam két oldalát. Így lett egy kis bújtató a szalagnak is. Én piros cérnát használtam, gondoltam ez feldobja a fehér zsákokat.



Kifordítottam, majd ráírtam a számokat fekete textilfilccel - a textilfilcre kicsit haragszom, mert a nagyokkal mentem el megvenni és Janka lányom gyorsan ki is próbálta a sídzsekijén - van rajta egy gyönyörű fekete csík. :-( A számok úgy lettek kb. egyformák és egységesek, hogy előtte Wordben megszerkesztettem őket - leírtam a 24 számot, kiválasztottam a nekem tetsző betűtípust és méretet, kinyomtattam, kivágtam és gyakorlatilag rámásoltam a szákokra úgy, hogy beletettem a cetliket és átírtam. Persze akinek amúgy is szép a kézírása, mint mondjuk az én egyik kedvenc sógornőmnek, annak nem kell ilyesmivel babrálnia.
Így néz ki felszámozva, befűzött szalaggal:


Az angyalkákat kiszabtam a sablon alapján barna és drapp filcből. Barna hímzőfonállal (amit félbe szedtem, mert egyben nagyon vastagnak bizonyult) ráhímeztem az egyik oldalára a szemeket és a szájat - valamint díszítésnek varrtam rá csipkét, a másik oldalára pedig ráöltöttem a szárnyat, így a varrás mindig belülre került.


Ezután elkezdtem körbevarrni - összeölteni a két oldalt - és mikor már a háromnegyede megvolt, kitömtem vattával - így 3D-s angyalkák lettek.


Csináltam egy szívecske prototípust is - itt is kiszabtam a szíveket a sablon alapján, majd az egyik oldalára ráhímeztem a hópihe mintát fehér hímzőfonállal. Ezután körbevarrtam és ezt is megtömtem vattával.


Így ami eddig készen van:


Folyt. köv.....